Galgóczi Ágnes járványügyi osztályvezető szinte teljes lezárást javasol két hétre: csak ezek az üzletek maradnának nyitva
|Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője pénteken a HírTV vendége volt, és a műsorban elmondta, hogy szigorú korlátozásokat tartana indokoltnak.
A fertőzöttek és az elhunytak száma is jelentősen emelkedik, épp ezért indokolt lehet egy két hétig tartó szinte teljes zárás. Galgóczi a következőket hangsúlyozta:
“A legfontosabb a kontaktusok számának csökkentése az emberek között A közösségek találkozását kell csökkenteni, rendezvényeket már rég nem tartunk, de például az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat” mondta el Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a HírTV-nek.
A műsorban kérdezték az iskolák esetleges lezárásáról is. Ezzel kapcsolatban elmondta: mivel az iskolákban is terjed a fertőzés, itt is megfontolandó, hogy egy rövid időre a teljes általános iskolai oktatás online oktatásra álljon át. A rövid idő szerinte egy kéthetes periódus lehet, amikor az oltásokkal gyorsan tudnának haladni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!