Falusi Mariann ezzel a gyönyörű és megható dallal búcsúzik Lang Györgyitől

Lang Györgyi és Falusi Mariann 1988-ban alapították a Pa-Dö-Dő együttest.

Ez pedig azt jelenti, hogy 35 éven át zenéltek közösen. Képzelhetjük, micsoda fájdalom lehet Mariannak Lang Györgyi szombaton bekövetkezett halála.

Azóta már az is kiderült, hogy pontosan hol, mikor és hogyan hunyt el az énekesnő, ide kattintva megtudhatod.

Ide kattintva pedig megnézheted, mi volt Lang Györgyi utolsó Facebook-posztja. Megrázó látni!

Mariann egy megható, szívet tépő dallal búcsúzik Györgyitől: az Ez a hely című szerzeménnyel.

A dalt Falusi Mariann és Kulka János közösen énekli, Kulkával Lang Györgyi is nagyon jó barátságban volt.

Gyerekkoruk óta ismerték egymást, sőt egy ideig még egy párt is alkottak.

Jöjjön tehát az a szép is kifejező dal, amivel Falusi Mariann végső búcsút vesz Lang Györgyitől.

Oszd meg, hogy mások is hallhassák!