Elhunyt az egyik legsikeresebb magyar film rendezője: legendás alkotását generációk imádják mind a mai napig

Talán ha csak halljuk vagy olvassuk a nevét, sokunknak nem is ugranak be rögtön a híres rendező filmjei. Pedig Bácskai Lauró István egyike volt a legnagyobb és legjobb filmrendezőknek.

Kezdetnek elég, ha csak annyit mondunk, Keménykalap és Krumpliorr: a film generációk kedvence mind a mai napig: ebben parádézik a legendás Alfonzó, mint Bagaméri, aki a fagylatját maga méri, és ebben szerzett hatalmas népszerűséget Lópici Gáspárként a nemrég elhunyt Szilágyi István is.

Bácskai Lauró István Budapesten született 1933. május 14-én. Pályáját 1957 őszén asszisztensként kezdte a Hunniában, a későbbi Mafilm I. számú telepén. A cégnél eltöltött csaknem tíz év alatt volt dramaturg, segédrendező, konzultáns és forgatókönyvíró, olyan kiváló alkotók mellett dolgozott, mint Keleti Márton, Makk Károly és Ranódy László.

A tizedes meg a többiek című Keleti Márton-filmben (1965) ő találta ki a mára szállóigévé vált mondatot: “Az oroszok már a spájzban vannak…”

Több kisfilm és dokumentumfilm elkészítése után 1968-ban forgatta első önálló, normál terjedelmű, de még fekete-fehér filmjét, A Hamis Izabellá-t, amelynek főszereplői között volt Ruttkai Éva, Kállai Ferenc és Kovács Kati. Következő filmjei a szatirikus történetek iránti vonzódását tükrözik: a Gyula vitéz télen-nyáron (1970) című vígjáték gunyoros közéleti és médiakritikája egy tévésorozatot vesz célba; a Nyulak a ruhatárban (1971) a pénz embert megváltoztató hatalmáról és a csendes női bosszúról szóló filmszatíra, a Nápolyt látni és… (1972) pedig egy szerelmi négyszög bonyodalmait taglalja. 1973-ban Romhányi József művéből készítette el a Bajuszverseny című zenés mesejátékot.

A következő évben rendezte meg pályájának talán legsikerültebb, külföldön is népszerű darabját, a Csukás István regényéből készült Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági filmsorozatot.

A négy epizódból álló történet (Valódi oroszlánbőgés, Kell egy véreb, A tettes lépre megy, Éljen Bagaméri Elemér) az egyik legszórakoztatóbb magyar gyerekfilm, amelyet többek között Alfonzó színészi játéka jellemez. A szívmelengető mesében a felnőttek méltó partnere volt a két gyerekszínész, Kovács Krisztián és Berkes Gábor.

A Keménykalap és krumpliorr 1975-ben megkapta az Év legjobb gyerekfilmje díjat, 1978-ban pedig a hollywoodi X. Televíziós Világfesztivál nagydíját.

Az alkotó a bűnügyi történetekhez a Megtörtént bűnügyek 1974 és 1978 között forgatott 5 epizódjával tért vissza. A Remenyik Zsigmond abszurd regényéből adaptált Mese habbal (1979) című vígjáték után jobbára a televíziónak dolgozott különböző műfajokban. A filmkészítéstől az Utolsó alkalom (1981), a Rutinmunka (1982) és az Üvegvár a Mississippin (1985) című alkotásokkal búcsúzott. Bácskai Lauró Istvánt 2012 augusztusában legendás ifjúsági alkotásaiért, szórakoztató és nagy közönségsikernek örvendő film- és tv-játékaiért, művészi pályája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Nyugodjon békében.

A nemzeti Filmalap nemrég teljes mértékben felújította digitálisan Bácskai Lauró István legendás filmjét, a Keménykalap és Krumpliorrot. Mi ennek az előzetesével tisztelgünk az emléke előtt:

(Forrás: MTI)