Elhunyt a gyönyörű horvát színésznő, a Lost és a Babylon 5 sztárja: halálának oka egyelőre nem ismert

A gyönyörű horvát színésznő halálának oka egyelőre nem ismert, de szerettei és közeli ismerősei szerint az utóbbi időben sokat betegeskedett.

Mia Furlan a Lost és Babylon 5 sztárja 65 éves korában hunyt el Horvátországban. Összesen 90 filmben és sorozatban szerepelt.

Hazájában kezdte a pályáját 1976-ban, de tizenöt évvel később, a délszláv háború elől az Egyesült Államokba menekült, ahol 1993-ban meg is kapta az első nemzetközi szerepét, ami egyben legismertebb eljátszott karakterévé is vált.

A Babylon 5 Sci-fi-sorozatban Delenn-t volt, Minbar bolygó nagykövetasszonyát több mint száz epizódon keresztül formálta meg.

A Lost – Eltűntek filmsorozatban is fontos szerepet kapott, ő volt Danielle Rousseau. Közösségi oldalán az alábbi, saját maga által írt idézettel búcsúznak tőle:

„Felnézek a csillagokra. Tiszta az éjszaka és a Tejút olyan közelinek tűnik. Oda megyek majd nemsokára. ‘Mindannyian csillagok vagyunk’ – emlékszem hirtelen Delenn soraira Joe forgatókönyvéből. Nem egy rossz meglátás. Nem félek. De addig is hadd csukjam be a szemem és érezzem a szépséget körülöttem. És hadd lélegezzek a csillagokkal teli, sötét égbolt alatt. Belégzés. Kilégzés. Ennyi az egész.”

Nyugodjon békében, részvétünk a családnak.