Elárulták, hogy történt valójában a tragédia: így halt meg Tina Turner

Mi is beszámoltunk arról, hogy 83 éves korában hosszú betegséget követően elhunyt Tina Turner.

Az utóbbi években az énekesnő Svájvban, visszavonultan élt, szinte elzárva a külvilágtól.

Így csak most derült ki, hogy három súlyos betegség is kínozta őt utolsó éveiben.

Ide kattintva megtudhatod, milyen komoly betegségekkel kellett megküzdenie.

Menedzsere elárulta az igazságot az énekesnő haláláról: Tina Turnert Zürich közelében található otthonában érte a halál.

“Békésen hunyt el a svájci Zürich melletti Küsnachtban lévő házában. Vele a világ egy zenei legendát és példaképet veszített el” – közölte.

Tinának tehát szerencséje volt, nem kellett sokat szenvednie közvetlenül a halálát megelőzően.

Tina Turner 1939. november 26-án született Tennessee államban. Miután szülei elváltak, nagymamája nevelte szerény körülmények között. Erről az időszakról egy interjúban azt mondta, nem voltak szegények, volt étel az asztalon, csak nem rendelkeztek olyan menő dolgokkal, mint például a bicikli.

Nagymamája halála után az 1950-es években költöztek testvérével anyjukhoz St. Louis-ba. Itt kezdett el helyi klubokat látogatni, és itt ismerte meg későbbi férjét, Ike Turnert, akivel az a következő évtizedben világhírűvé váltak többek közt a Proud Mary, a River Deep és a Mountain High című dalaikkal.

Majd szólókarrierbe kezdett az 1980-as években, és korának egyik legnagyobb ikonja lett olyan slágerekkel, mint a Let’s Stay Together, a Steamy Windows, vagy a Private Dancer.

Nyugodjon békében.