Eddig tartott a csodás februári tavasz, hétvégére hidegebbre fordul az idő: mutatjuk, milyen fokú lehűlés várható
|Eddig tartott a gyönyörű és kellemesen meleg februári tavasz, hétvégére sajnos lehűlés érkezik, 8-10 fokkal lesz hűvösebb, mint az elmúlt napokban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az alábbi előrejelzést adta ki:
“Szombat hajnalra észak felől egy hidegfront felhősávja érkezik, így átmenetileg megvastagszik a felhőzet, ám hajnaltájt már megkezdődik a felhőzet szakadozása. Elszórtan számíthatunk kisebb esőre, záporra. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon, illetve a Bodrogközben meg is erősödik. A késő esti 3, 9 fokról hajnalra 1 és 7 fok közé hűl le a levegő, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet.
A front felhőzete délelőtt elhagyja az országot, majd ezt követően felhőátvonulásokra kell számítani, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap. Főleg délelőtt elszórtan alakulhat ki gyenge eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél többfelé erős lesz, a Bakonyban, a Nyírségben és a Bodrogközben egy-egy viharos lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul.
Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk, a keleti, északkeleti tájakon néhány, másutt általában többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem várható, de a keleti, északkeleti megyékben nem kizárt egy-egy zápor. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a maximum-hőmérséklet 7 és 11 fok között várható.”
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)