Curtis felesége, Kriszti végre megszólalt: kiderült, sejtette mi történik. “Igazából azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert…”

Curtis felesége, Kriszti az utóbbi hetekben nem igazán nyilatkozott Curtisről és annak állítólagos barátnőjéről. Most viszont megtörte a csendet és elmondta, hogyan élte meg az elmúlt hónapokat:

„Igazából azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk telefonon, de az utóbbi időben ez megszakadt. Érezhető volt, azért a nők nem hülyék, a megérzések nem csalnak, amit én szóvá is tettem neki, de tagadta. Azt gondolom, ennek ki kellett derülnie, szembesülnöm kellett azzal, hogy igenis, neki van valakije, hogy mással is volt kapcsolatban, vagy van, nem tudom. Így most tudtam azt mondani, hogy teljesen elengedtem ezt az egészet – nyilatkozta Krisztike a Tények Plusz című műsorban.

A nő a Blikknek a következőket írta: A gyerekem a legfontosabb, aki minden időmet kitölti, és nem szeretnék felesleges dolgokkal foglalkozni rajta kívül. Szerencsére azonban a kapcsolat korrekt maradt Kriszti és Curtis között:

“Szeret engem mint a gyereke anyját, mint azt a nőt, aki kitartott mellette, mint aki a felesége volt, aki megszülte a gyerekét és neveli. Ahogy van szabadideje, jön Doncsihoz. Mondjuk most nagyon sokat dolgozik a Sztárban Sztár műsora miatt is, de napi szinten beszélünk, és tök normális hangvételűek a beszélgetések. A gyerek miatt nem is lehetne más” – mondta el a TV2 műsorában Kriszti.

A teljes interjút itt tudod meghallgatni:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!