Cipő nélkül ment be egy férfi a magyar rendőrökhöz: őrület, mi történt vele!

Cipő nélkül sétált be egy fiatal férfi a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra 2023. május 4-én este. Nem sokkal korábban a nyílt utcán kirabolták, elvették a pénzét, az öngyújtóját és még a cipőjét is levetették vele.

Elmondása szerint az egyik elkövetőnél egy kalapács volt, a másik pedig egy húsklopfolót szorított a kezében.

A rendőrök a polgárőrökkel közösen azonnal a támadók keresésébe kezdtek. Jó személyismeretüknek köszönhetően egy órán belül azonosítottak és elfogtak két helyi fiatalt, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint a 18 éves fiú többször megrúgta a sértettet, valamint a kalapáccsal is fenyegető mozdulatokat tett felé, mindeközben folyamatosan követelte a nála lévő pénzt.

Társa, egy 14 éves fiatal jól láthatóan szorított a kezében egy húsklopfolót, ezzel is erősítve cimboráját. Előszőr a pénzt és az öngyújtót szerezték meg, majd a fiatalabb elkövető még a cipőt is levetette áldozatukkal.

Az ügy pontos felderítése során azonban újabb információra derítettek fényt a bűnügyesek. Kiderült, a sértett a rablás előtt megegyezett későbbi támadóival, hogy valahova betörnek. A két fiatal csak menetközben döntött úgy, hogy elveszik újdonsült társuk értékeit.

Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkettőjüket őrizetbe vették a nyomozók és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes járásbíróság 2023. május 7-én elrendelt.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

A helyszíni szemle során a sértett cipőjét egy közeli kukában, a kalapácsot és a húsklopfolót pedig egy kerítés tövében találták meg a nyomozók – olvasható a rendőrség közleményében.

Íme a képek a kalapácsról és a húsklopfolóról:

(Képek és hír forrása: police.hu)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!