ByeAlex nem esett kétségbe, hogy továbbra sem lehet nagyobb koncerteket tartani: kész terve van, elárulta mit fog tenni

A mai döntés, miszerint augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb koncerteket tartani, igen vegyes reakciókat váltott ki a zenészekből, énekesekből, a különböző együttesek tagjaiból.

A Hooliganses fiúk például nagyon szomorúak voltak, mert így nem tudják méltó módon megünnepelni azt, hogy két alapító tagjuk is most lett 50 éves, de végül is megértették a helyzetet.

Majka, aki mindeddig nagyon sarkosan és karakán módon fejtette ki véleményét, most csupán 3 szóban üzent az ezzel kapcsolatos posztjában.

ByeAlex viszont egész hosszan reagált, leírta, hogy mit érez most ebben a pillanatban, és azt is, hogy mit fog tenni ezután. Ezekkel a sorokkal szólt a rajongóihoz:

“Semmi meglepő nincsen a mai eseményekben. Az előadóművészetnek talán sosem volt ekkora feladata és küldetése. A tavalyi évem egy fos volt. Az idei is fos csak másért. És? A rosszból építkeztem egész életemben. A mai reggelemet is a stúdióban kezdtem és az új lemezanyagon melóztam. Hétvégén új klip jön. Este Veszprémben zenélünk hosszú hónapok után először. A közelgő eseményekről és változásokról folyamatosan jelzek majd. Én akkor is zenéltem amikor nem volt semmim. Az utolsó forintomból is zenélnék, minden ellen a zenét választanám. Így marad ez.

Kitartást. Hitet. Erőt. Ezeket kívánom minden nehéz helyzetben küzdő embernek. Nem csak a kollégáimnak. Mindenkinek. Olyan, hogy sehogy meg sosem pedig nem lesz. Olyan nincs.

Szeretlek benneteket. Akkor is, ha nem látszik. A zenekarom nevében is küldöm a sorokat” írta ByeAlex.

Semmi meglepő nincsen a mai eseményekben. Az előadóművészetnek talán sosem volt ekkora feladata és küldetése. A tavalyi…

Közzétette: ByeAlex – 2020. július 30., csütörtök

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: ByeAlex Facebook oldala)