Brutális, mennyit fogyott Hajdú Péter menyasszonya a szülése óta: egész alakos képéből minden kiderül

Hajdú Péter menyasszonya, Láng Eszter február 14-én adott életet első gyermekének, Dominiknek.

Még csak alig telt el két hónap a szülés óta, de Eszter máris elképesztően sokat fogyott.

Semmi kétség, hogy már most szinte teljesen visszanyerte szuper alakját.

Az ifjú édesanya saját maga számolt be az eseményekről közösségi oldalán. Ezt írja bejegyzésében:

“Talán egy kicsit túl komolyan vettem, hogy kettő helyett kell enni” – kezdte történetét Láng Eszter.

Összesen 27 kg-t szedtem fel a várandósságom alatt, ami kicsit sem mondható egészségesnek.

De mielőtt elhamarkodottan belevágnék az őrült edzésekbe, fontos, hogy a szervezetemet is felkészítsem rá.

Császármetszés, szétnyílt hasizom: lesz bőven feladat. Mint megtudtam, mindkét esetben a megfelelő gyógytorna, manuálterápia elengedhetetlen.

Ti mikor kezdtetek el újra sportolni szülés után?” – teszi fel a kérdést Hajdú Péter kedvese a bejegyzésében.

“Eddig összesen 18 kilót fogytam, de látszatra nekem maximum háromnak tűnik” – írta 24 órán át elérhető Instagram történetében Láng Eszter.

És íme az egész alakos kép, Eszter valóban remek formában van:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Láng Eszter (@eszterlng) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!