Az asztrológusok szerint ez az 5 legerősebb női csillagjegy:

A mai világban egyre nehezebb erősnek és határozottnak lenni – mind fizikai, mind mentális értelemben. De milyen alapértékek tesznek erőssé egy nőt? És te köztük vagy?

Bika

A Bika nő nem csak pszichésen, mentálisan erős, hanem fizikai értelemben is. Rendkívül érzéki, csábító, aki minden helyzetben tudja, hogy miként kell viselkednie.

Első ránézésre törékeny, akár egy tavaszi virág, de a lelke mélyén egy olyan nő rejtőzik, aki egy hegyet is arrébb tud tolni, amíg nem éri el a célját.

Oroszlán

Az Oroszlán nő az egyik legerősebb és legambíciózusabb a 12 csillagjegy közül. Vezetőnek született, és bármilyen nehéz helyzetből is képes kimásznia.

Makacs, határozott, néha képes túlzásokban esni, ritkán túlreagálja a dolgokat. Emellett jószívű, és sok szeretet tud adni, de nem szabad feldühíteni, mert akkor a nyugalmas, békés napoknak lőttek.

Mérleg

A Mérleg nő mentálisan erős, és a viselkedésében is megmutatkozik a felsőbbrendűsége. A fizikuma törékenynek mondható, mert a Mérleg nő tud kedves, gyöngéd, érzelmes is lenni.

Amire vágyik, azt rendszerint meg tudja valósítani, mivel eltökélt, tele van önbizalommal, ezért gyakran sikerrel jár. Bátor nő, remek diplomata, és jó barátnő.

Skorpió

A Skorpió nő rendkívül vonzó, szexi, magabiztos, és könnyen tud szakmai kapcsolatokat kiépíteni. A karrierjében a sikert munkabírásának köszönheti.

Bírja a terhelést, szeret dolgozni, főleg azért, hogy megvalósítsa célját. Ha nem nagyvállalatoknál van igazgatói pozícióban, akkor saját vállalkozását vezeti.

Bak

A Bak nő nagyon határozott, komoly, makacs, és ambíciós. Egyesek szerint megszállott, és olykor nem képes elfogadni mások véleményét, ötleteit, csak az ő gondolatai érvényesülhetnek. Azonban ha tudunk a nyelvén beszélni, akkor egy remek ember, és nagyon jó barátnő is lehet.

Olykor egoista, arrogáns, de legtöbbször meg van rá az oka. A Bak nő ugyanakkor tisztességes és bátor, de nem tűri a hazugságot, és azt sem, ha valaki munkakerülő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: tudasfaja)