A tettes el akarta lopni az idős bácsi pénztárcáját Zuglóban: mikor kiderült, nincs benne pénz, ocsmány dolgot művelt

Szomorú esetet közölt a rendőrség a honlapján, ami néhány nappal ezelőtt történt Zuglóban. Nem elég, hogy a tettes megpróbálta kirabolni az áldozatát, mivel az idős bácsinak nem volt pénz az erszényében, az elkövető még meg is verte.

“Egy idős férfi ingzsebéből akarta ellopni pénztárcáját egy fiatal 2021. május 1-jén délután Budapesten, egy XIV. kerületi utcában. A tárca a földre esett, a tulajdonos pedig közölte, hogy nincs is benne pénz. A tettes erre úgy feldühödött, hogy többször megütötte áldozatát, aki súlyosan megsérült” – írja a police.hu.

“A XIV. kerületi rendőrök két órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A 23 éves D. Balázst kifosztás, súlyos testi sértés és garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a bíróság pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.”

Dicséretes, hogy a rendőrség ilyen hamar elfogta az elkövetőt, remélhetőleg ez másnak a kedvét is elveszi majd az ilyen ocsmány tettektől.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!