A legsúlyosabb intézkedést szabta ki a bíróság az Árpád hídi gázolóra

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnapi ülésén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt elrendelte az Árpád hídon július elsején történt baleset okozójának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

Az ülésen megállapították a baleset körülményeit: A bíróság megállapítása szerint bár a terhelt büntetlen előéletű, az eljárás során beszerzett adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a balesetet okozó gépjárművet versenyzésre használja.

Erre utal az autó egyedi rendszáma, illetve a gépjármű jelentős teljesítménynövelése is. A baleset helyszíne klasszikusan olyan hely, ahol korábban is fordultak már elő közúti gyorsulási versenyek, továbbá a terhelt korábbi jogsértéseinek helyszínei is jellemzően versenyzésre használt helyszínek.

Mindezekre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a balesetkor a terhelt és egy másik autó vezetője között spontán gyorsulási verseny alakult ki, ennek következtében hunyt el a vétlen kerékpáros – mutatott rá törvényszék

Közölték, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban.

Ebből pedig a terhelt kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. Ez a bűnismétlés veszélyét növelő tényező.

Ugyancsak az ezen magatartásra vonatkozó következtetést erősíti az is, hogy a bűncselekmény elkövetésének oka szándékos szabályszegés volt, többszörös sebességtúllépés.

Ezekből arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat.

A vele szemben lefolyatott szabálysértési eljárások sem tartották vissza attól, hogy a megalapozott gyanú szerint ismételten közlekedési szabályt szegjen – tudatta a törvényszék.

Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő közlekedési bűncselekményt követne el, így vele szemben a bűnismétlés veszélyétől alapos okkal lehet tartani.

Döntése során a bírságnak azon sajátos körülményt is figyelembe kellett vennie, hogy a terhelt a bűncselekményt a megalapozott gyanú szerint olyan nagy teljesítményű személygépkocsival követte el, amely egy olyan gazdasági társaság tulajdonában van, amelyben ő maga minősített befolyással rendelkezik.

Ráadásul a saját tulajdonában is van egy nagy teljesítménnyel bíró személygépkocsi, így a bűnügyi felügyelet elrendelése estén a terhelt rendelkezésére állnának olyan gépjárművek, amelyek a bűnismétlés veszélyét megkönnyítenék.

A bíróság szerint a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény jellege és a terhelt nyomozati iratokból kikövetkeztethetően a közlekedési szabályokat semmibe vevő személyisége a letartóztatás elrendelését teszi szükségessé – szögezték le a közleményben.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI, fotók: Mihádák Zoltán – MTI)