7 hónap alatt 17 kilót adott le Tolvai Reni: elárulta, milyen étrendet követ, hányszor eszik és mennyi vizet iszik egy nap

Hét hónap alatt 17 kilót adott le Tolvai Reni, aki fogyásáról szólva a TV2 Mokka című műsorában elmesélte, hogy nem a gyorsaság volt az elsődleges célja. Hangsúlyozta, az eredményes fogyáshoz nagy türelem és kitartás kell.

“Az első időszakban nagyon gyorsan megy a fogyás, aztán utána megáll, ám ha kitartó vagy, újból megindul a súlyvesztés”, árulta el Reni, aki azt is elmondta, hogy a jelenlegi eredménnyel még nem teljesen elégedett, ezen felül még hat kilóval szeretne könnyebb lenni.

Az énekesnő teljes életmódváltáson ment keresztül. Eddigi életében is egészséges ételeket evett, ám a mennyiség több volt annál, mint amit a teste fel tudott volna dolgozni.

A fogyásban segítségére volt még egy ételhelyettesítő termék is, ami kettő étkezését helyettesíti. Reni összesen öt étkezést iktat be egy napjába és ezzel érte el hét hónap alatt a 17 kilós fogyást. Órára pontosan eszik, és rengeteg vizet iszik, három és négy liter között:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!