6 nap után új bejelentést tett Orbán Viktor! Mutatjuk, milyen fotót posztolt!
|Orbán Viktor legutóbb múlt csütörtökön jelentkezett új bejegyzéssel a közösségi oldalain.
Akkor bejelentette: alaptörvény-módosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a K. Endre-félék ne kaphassanak többé elnöki kegyelmet.
Ennek 6 napja, azóta pedig a kormányfő semmilyen “életjelet” nem adott magáról, Novák Katalin szombati lemondását sem kommentálta.
Arra sem reagált, hogy a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit bejelentette, visszavonul a közélettől.
Mostani posztja is meglehetősen szűkszavúra sikeredett, a néhány szavas bejegyzéshez viszont egy képet is csatolt.
Szerdánként szokott lenni a kormányülés, ez a mosatni héten sincs ezek szerint másképp.
“Munka van” – közölte a posztban a miniszterelnök, a képen pedig a következő szöveg olvasható: “A kormány dolgozik.”
Kérdés, hogy csütörtökön ezúttal is lesz-e kormányinfó. Általában a szerdai kormányüléseket követő napon Gulyás Gergely ad tájékoztatást az aktuális döntésekről.
Szerinted ezen a héten is az újságírók elé áll a miniszter? Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
Azóta pedig már egy videót is kitett a kormányülésről:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook oldala)