5 év után szakított Vastag Csaba és kedvese, Görgényi Fruzsina: komoly és súlyos oka volt a szétválásuknak
|Görgényi Fruzsina közösségi oldalára két hete még Vastag Csabával közös fotó került fel, az utóbbi időben azonban Fruzsi már csak egyedül látható a képeken.
A Blikk utánajárt, vajon mi állhat a háttérben, Görgényi Fruzsina és Vastag Csaba egyik közeli ismerőse pedig megerősítette, hogy a pár két tagja öt év után innentől külön folytatja útját:
“Néhány hete hozták meg a döntést. Leültek és megbeszélték, hogy jelenleg teljesen máshogy képzelik el a jövőjüket. Nem volt vita, nincs harmadik, egyszerűen az elmúlt hónapok történései őket is gondolkodásra késztették, ahogyan sok mindenki mást is, és rádöbbentették őket arra, hogy a kapcsolatukat ilyen formában nem folytathatják” – mondta el az ismerős.
Azt is tudni véli, hogy a döntő ok az volt, hogy Fruzsi készen állt volna a gyerekvállalásra, Csaba azonban még várt volna az apaszereppel. Komoly oka volt tehát annak, hogy a pár nem maradt együtt.
Egyelőre sem Vastag Csaba sem Görgényi Fruzsina nem szólalt meg az ügy kapcsán, így bővebbet nem tudni a szakításról.
Te mit gondolsz? ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Görgányi Fruzsina – Instagram)