A 12 éves kislány akkorát énekelt a szuper Tina Turner dalban, hogy a legszigorúbb zsűritag a színpadra rohant és megölelte

Mikor a zsűri megkérdezte Faith-et, ezt a 12 éves kislányt, hogy izgul-e produkciója előtt, azt mondta, hogy ideges, de ez inkább olyan jóleső izgalom.

Faith nem is csűrte-csavarta túl sokáig a szavakat, hiszen tudta, hogy nem mondandójával, hanem sokkal inkább hangjával kell lenyűgöznie a zsűrit. Hamar bele is kezdett Tina Turner egyik legnagyobb slágerébe, a Proud Mary című számba.

A szám lassabb tempóban indul, ám az első versszak után felpörög és elképesztő nagyot lehet benne énekelni, ráadásul, ha jól adják elő, akkor a dal – ritmusával, dallamával és tempójával – a hallgatóságot is teljesen magával ragadja.

Faithnek sikerült is hatást gyakorolnia a közönségre és a zsűrire egyaránt, olyannyira, hogy az ítészek közül a legszigorúbb zsűritag, Simon Cowell megnyomta az aranygombot, így a káprázatosan tehetséges, 12 éves kislány egyenesen az elődöntőbe jutott:

Oszd meg, hogy mások is hallhassák!