Zelenszkij újból az EU-t kritizálta: “Ennél több kell. Ez nem az, amit mi várunk”. “Tudjuk, ki törekedett arra, hogy…”

Péntek hajnalban az EU-tagországok állam- és kormányfőinek versailles-i találkozója után nyilatkozatot adtak ki Ukrajna ügyében, amelyben megerősítették, hogy az ország „az európai családhoz tartozik”.

Ígéretet tettek a kapcsolatok és a partneri viszony még szorosabbá tételére, a február végén beadott hivatalos uniós csatlakozási kérelemről pedig az MTI hírösszefoglalója szerint „annyit jegyeztek meg, hogy várják az Európai Bizottság jelentését róla, ahogyan azt az uniós szerződések előírják”.

Mindezt pénteken újabb videós bejelentkezése során csalódottan kommentálta Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök világossá tette: „Tudjuk, mi hangzott el ezen a találkozón. Hogy ki szólalt fel. Hogy ki támogatott bennünket. Hogy ki hallgatott. Hogy ki törekedett arra, hogy olyan megfogalmazások kerüljenek a nyilatkozatba, amelyek nem lesznek elegendőek Ukrajna, Európa és a közös szabadságunk szempontjából.

Hogy miként értékeljük a történteket? Egyszerűen: ennél több kell. Ez nem az, amit mi várunk” – derül ki a 444.hu összefoglalójából.

Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán néphez intézett legutóbbi beszédében mindeközben úgy fogalmazott, hogy Ukrajna „stratégiai fordulóponthoz” érkezett az Oroszországgal folytatott háborúban – írja a The Guardian.

Zelenszkij az utcán tartott beszédén elmondta, hogy egyelőre lehetetlen megmondani hány nap van még hátra az ukrán föld felszabadításáig. A vezető azonban biztosította arról a népét, hogy Ukrajna már halad a célja, a győzelem felé.

Az ukrán elnök ezt követően azonban arról beszélt, hogy amennyiben a helyzet tovább eszkalálódik, az eddigi, Oroszország ellen bevezetett szankciók nem lesznek elegendőek, ezért újakat sürgetett.

Oroszországnak fizetnie kell ezért a szörnyű háborúért, minden nap – közölte.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!