Zacher Gábor kiakadt a hétvégi tömegjelenetek miatt: “Elhiszem, hogy már mindenkinek a töke tele van a bezártsággal, de…”

Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosa csöppet sem volt boldog attól a látványtól, amit a hétvégi terasznyitás után lehetett tapasztalni az ország szinte minden nagyobb településén.

A szakember baljós következményeket vetített előle abban az interjúban, amelyet az Indexnek adott. Többek között ezeket mondta arról, hogy zsúfolásig megteltek a teraszok:

“Hirtelen kigyulladt a három zöld lámpa, mint a Formula–1-ben, az emberek pedig arra mentek, amerre láttak. Elhiszem, hogy már mindenkinek a töke tele van a bezártsággal, de el kell fogadnunk, hogy a vágyaink és a járványhelyzet még mindig nem párhuzamosak. Nagyon nagyfokú felelőtlenségre, hihetetlen fegyelmezetlenségre vall, amit szombaton és vasárnap láthattunk. És ennek nem holnap, holnapután lesz meg a böjtje, hanem egy-két hét múlva érzi meg az egészségügy. Remélem, tévedek. Remélem, nem lesz igazam.”

Majd az interjú egy későbbi pontján így folytatta:

“Millió ember maszk nélkül az utcákon, parkokban, tereken. Miért? Miért nem tudjuk megérteni, hogy ennek milyen következményei vannak? Nem szabad abból kiindulni, hogy ma már nem háromszázan, hanem kétszázan haltak meg. Ez az adat nem „aktuális”, hiszen sajnos az elhunytak legtöbb esetben az egy-két hete vagy több ideje kórházban lévő betegek. Való igaz, hogy kevesebb a beteg, azt is el kell mondanom, hogy láthatóan javul a helyzet. Azonban ahhoz, hogy ez így maradjon, továbbra is vigyáznunk kell. Olyan nagy kérés ez?” – fakadt ki Zacher Gábor.

Igaz, ami igaz, mi is tapasztaltuk, hogy a hétvégén elképesztő mennyiségű ember gyűlt össze és torlódott fel a különböző teraszoknál: szinte hömpölygött a tömeg.

Szívből reméljük, hogy nem kell nagy árat fizetni ezért.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: MTI – Czimbal Gyula)