Videóval leplezték le Orbán Viktort, Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferencet! Sokkoló, ami ebből a felvételből kiderül:

Az elmúlt hetek magyar politikájának egyik érdekes fordulata, hogy Orbán Viktor ellenzékből olyan politikai nyelvet kezdett használni, amely korábban inkább Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció ellenzéki kommunikációjából volt ismerős. A párhuzam különösen feltűnő a „széles koalíció” gondolatánál.

Orbán Viktor a július 25-i tusványosi beszédében, már a választási vereség után, arról beszélt, hogy a Fidesznek most nem egyszerűen ellenzéki politikát kell folytatnia, hanem „nemzeti ellenállást” kell szerveznie. A célja szerinte a szabadság védelme, ehhez pedig „a szabadság új, széles koalícióját” kell létrehozni.

Azt is mondta, hogy a Fidesz jelenlegi tábora önmagában nem elég a többséghez, ezért olyanokat is meg kell nyerniük, akik korábban nem rájuk szavaztak.

Ez azért érdekes, mert a „széles koalíció” kifejezés Gyurcsányék politikai szótárában is régóta jelen van, csak egészen más hangsúllyal. Dobrev Klára például az idei választási kampányban ismételten arról beszélt, hogy Orbán rendszerét csak a „demokraták széles koalíciója” tudja leváltani.

A DK ezt kifejezetten úgy értelmezte, hogy az Orbánnal szemben álló különböző politikai erőknek együtt kell működniük.

Van ebben egy különös politikai helycsere is. A 2 korábbi miniszterelnök most ugyanabból az ellenzéki pozícióból keres új szavakat a politikai táborának kiszélesítésére.

Gyurcsányék hosszú időn át azt mondták: a Fideszt csak egy széles demokratikus összefogás győzheti le.

Orbán most azt mondja: a Tisza-kormányt és az általa „önkényuralminak” nevezett rendszert csak egy széles, szabadságpárti összefogás állíthatja meg.

Íme a leleplező videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kun István (@kunistvanpredi) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!