Végre friss nyilatkozatot tett a polgárőrség Jákli Mónika halálának ügyében: “Az információk alapján már pontosan látjuk, hogy…”

Egyelőre továbbra is rengeteg a meg nem fejtett részlet Jákli Mónika tragikus, halálos balesetével kapcsolatban.

Sok a nyitott kérdés, amelyek válasz nélkül maradnak. Ám most végre új információk láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban.

Szedlák Krisztián, a Szlovák Polgárőrség vezetője Facebook bejegyzésben árulta el, hogy mi az, amit eddig tudni lehet.

Ezt írja a posztban: A rendelkezésünkre álló információk alapján már pontosan látjuk: ki kit hívott, milyen időpontban, óra–percre lebontva, valamint az érintett járművek és személyek teljes útvonalát és mozgását.

Az események időrendje gyakorlatilag összeállt. Egyetlen hiányzó mozaikdarab szükséges ahhoz, hogy a teljes kép véglegessé váljon. Ezért kérünk mindenkitől 1–2 nap türelmet, hogy minden adatot ellenőrzött, hiteles formában tudjunk összesíteni.

A közvéleményben megjelent találgatásokkal kapcsolatban szeretnénk jelezni: nem feltételezésekre, hanem konkrét adatokra, időpontokra és bizonyítható információkra támaszkodunk.

Ugyanakkor nem tudjuk szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy bizonyos hivatalos (város / község) helyek részéről nem kaptunk együttműködést, miközben ugyanezek az információk a médiában megjelentek ,,azok megkapták”.

Nem állítjuk, hogy ennek hátterében mi állt — de érthető módon komoly felháborodást vált ki, amikor egy ügy tisztázását segítő adatok nem a vizsgálatot, hanem előbb a nyilvánosságot szolgálják.

Célunk továbbra sem a vádaskodás, hanem az igazság feltárása — különös tekintettel arra, hogy egy ember életét vesztette, és a család válaszokat érdemel.

Amint minden adat megerősítést nyer, tiszta vizet öntünk a pohárba, és hivatalos közleményben tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – olvasható a bejegyzésben.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: RTL)