Vastag Csaba elárulta, miért nem született eddig még gyermeke
Friderikusz Sándor életünk története című műsorában a legutóbbi szombat este egy testvérpár, méghozzá Vastag Csaba és Tamás volt a vendég.
Mindig nagyon drámai pillanat, amikor a szereplők szembesülnek 25 vagy akár 50 évvel idősebbre maszkírozott önmagukkal, Vastag Csaba például másodpercekig nem is tudott megszólalni, mikor meglátta magát közel 90 évesnek maszkírozva. IDE KATTINTVA megnézheted ezt a pillanatot.
Vastag Csaba azt is bevallotta, miért nem született eddig gyereke: így beszélt erről a műsorban:
“Nem álltam készen a házasságra. A gyerekeket különben nagyon-nagyon szeretem, Tomika gyerekeit is, a nagyobbiknak a keresztapja is vagyok.
Van a gyerekvállalásnak egy időszerűsége és logikai menete, amit én nem nagyon láttam át akkoriban, és hogy őszinte legyek, sajnos azóta sem” – mondta el őszintén az énekes.
Vastag Csaba azt is bevallotta: nem gondolná, hogy az életvitele mellett elegendő figyelmet és energiát tudna szentelni egy gyermeknek, és úgy tudná őt felnevelni, ahogyan azt a gyermek megérdemelné.
Őszintén elmondta, hogy az utóbbi egy-két évtől eltekintve nagyon pörgős életet élt, rengeteget bulizott, abba az életstílusba pedig egész egyszerűen nem fért volna bele a gyerek.
“Tomikának nagyon nagy szerencséje van, hogy a gyermekeinek az édesanyja egy nagyon-nagyon jó anyuka, nagyon figyel rájuk, és úgy neveli őket, ahogy talán nem is lehet” – árulta el Vastag Csaba
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL Klub)