Új KRESZ-tábla Magyarországon! Nagy bajba kerül, aki ezt benézi!

A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra és sokszor észre sem veszi azt.

Ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre.

A Magyar Közút, kísérleti programjának részeként helyezett ki két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát.

Csak a hazai autópályákon 2018. január 1. és 2021. december 31. között 18 személysérüléses baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt, melyből 5 sajnos halálos volt, ezen túl számos alkalommal történik anyagi káros baleset is és olyan is előfordul, hogy a vétkes jármű baleset nélkül megússza az esetet.

Az okok különfélék lehetnek, a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán.

A rossz irányba felhajtás megakadályozásában segíthet a Magyar Közút legújabb fejlesztése, mely szembehajtás esetén működésbe lép és villogó sárga alapon piros STOP tábla fényjelzéssel figyelmeztet a tévesztésre. A szembehajtásos balesetek oka lehet új út forgalomba helyezésénél a megváltozott vonalvezetés, amely nem egyből szerepel a GPS alapú térképeken.

Olyan is előfordul, hogy egy-egy új autópálya szakasz átadásával szembesülő járművezetők továbbra is a megszokás szerint jobbra/balra fordulnak, pedig az új különszintű csomópontban megváltozott az út vonalvezetése és az elérhető útirányok.

Olyan esetről is van tudomása a Közútnak, amikor a gyorsforgalmi úton levő töltőállomás éjszakai boltjának megközelítését gyorsabbnak és rövidebbnek gondolta egy sofőr az ellenkező irányú pálya felhasználásával és több olyan baleset is történt, amikor a sérültek nem tudták megmagyarázni, hogy kerültek a forgalommal szembe.

A társaság nemcsak a folyamatos figyelemfelhívó kommunikációval, de természetesen offline módszerekkel is számos megelőző intézkedést tett már, hogy megakadályozza az autópályán azokat a baleseteket, amelyeket forgalommal szemben haladó autósok okoznak.

Két éves a fejlesztés tesztüzeme, a cél, hogy a tábla teljesen üzembiztos legyen, valóban csak a szembe felhajtásokkor riasszon, máskor ne villogjon. A fejlesztés akár a kóborló vadállatok úton való jelenlétének minél hamarabbi jelzésében is hasznos lehet majd – olvasható a videó mellett.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!