Új közlekedési táblák jelentek meg Budapesten: 30 ezer Ft-ra is büntethetnek, ha nem figyelsz
|“A fővárosban évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor egy szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását. Ezek a forgalmi helyzetek az utasokat is akadályozzák abban, hogy a megfelelő időpontban elérjék úti céljukat. Az esetek mintegy fele a belvárosi trolibuszvonalakat érinti, ahol a szűk utcák és az áramellátáshoz való kötöttség miatt sokkal nehezebb kikerülni egy-egy rossz helyen parkoló autót” – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.
“A forgalmi fennakadások csökkentése érdekében október elején a nagyobb méretű járművek, így az autóbuszok és trolibuszok haladását elősegítő szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a leginkább érintett belvárosi utcákban: a Nefelejcs utcában, a Dohány utcában és a Wesselényi utcában.
A helyszínek kijelölése nem véletlen: az idei évben eddig összességében a Nefelejcs utcában mintegy 48 órát állt a forgalom, míg a Dohány utcában több mint 36 óra, a Wesselényi utcában pedig közel 12 óra volt a zavarok összideje.
A BKK arra kéri az autóval közlekedőket, hogy csak a kijelölt parkolóhelyeket, és azokat is csak szabályosan használják, ezzel segítve a közösségi közlekedés járműveinek haladását. Ha a szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a járműveket, az illetékes hatóságok elszállíthatják azokat, a gépkocsi tulajdonosa pedig – az idevonatkozó kormányrendelet értelmében – 10 ezertől 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat” – tartalmazza a BKK közleménye.
A Budapesti Közlekedési Központ fotókat is közzétett, melyeken látható, hogy néz ki egy ilyen figyelmeztető tábla:
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: Budapesti Közlekedési Központ)