Szuper hír! 8 havi nyugdíjemelés érkezik egy összegben: itt a pontos dátum, mikor
|Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Mediaworks Hírcentrumával közölte: júliusban kapják meg az érintettek az évközi nyugdíjemelést.
Az évközi, kiegészítő nyugdíjemelés mértéke 3,9 százalék lesz, amely januárig visszamenőleg jár – mondta a politikus a pénteken a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.
“Az évközi kiegészítő emelést összesen nyolc hónap után számítják ki – idézi az MTI.
A júliusban esedékes nyugdíj már magasabb összegű lesz, s a januártól júniusig tartó időszak hat hónapjának növelése is megérkezik.
A kiegészítő emelés ezeken túl a februárban folyósított 13. havi nyugdíj után is jár, így áll össze a nyolc hónap” – tette hozzá Tállai András.
A folyósítás a megszokott módon történik, vagyis aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én írják jóvá a summát, aki postai úton kapja meg a nyugdíjat, annak a szokásos naptári napon viszi ki az összeget postás.
A kiegészítő emeléssel a 2,6 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít egy hónap múlva az államkincstár” – mondta.
Közölte: az infláció első nyolchavi tényadata alapján dönt a kormány arról, hogy szükséges-e a nyugdíjakat tovább emelni.
Ha kell, az esztendő végén, novemberben újra kapnak emelést az idősek, szintén a teljes évre.
A 13. havi nyugdíj jövő februárban érkezik majd – mondta az államtitkár.
A jövő év elején 13. havi nyugdíj címén több mint 370 milliárd forintot kaphat kézhez együttesen az érintett közel 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy – közölte.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: MTI)