Szomorú esetről számoltak be a mentők: “autóból láttam a beteget, de…”

Tanulságos történetről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Ha mi, emberek egy kicsit nagyobb odafigyeléssel és segítségnyújtási szándékkal rendelkeznénk, a mentők dolgát is megkönnyítenénk.

Bár több autós is látta, hogy Hajmáskéren a benzinkútnál egy feltehetően eszméletlen ember fekszik, senki nem állt meg, hogy pontos tájékoztatást adjon erről a mentőknek.

Így mesélték el az esetet a mentőszolgálat munkatársai: “Több sofőr is bejelentette a Veszprémi Mentésirányításra hétvégén, hogy Hajmáskéren, a benzinkúttól kb. 200 méterre, egy feltehetően eszméletlen alak fekszik az út szélén. Mentésirányító bajtársaink hiába kérlelték a bejelentőket, hogy álljanak félre és vizsgálják meg a beteget, erre egyikük sem volt hajlandó. Helyette olyan kiábrándító válaszok érkeztek, mint a “Nem tudok megállni, mert jönnek mögöttem!” vagy, hogy “Én miért mennék oda? Örüljenek neki, hogy szóltam!”

Miközben azonnal indult a segítség, elszánt bajtársunk a SzívCity applikáción is riasztást adott le a környékbeli elsősegélynyújtóknak, és a benzinkutat is megpróbálta elérni telefonon. Az esetkocsi perceken belül helyszínre ért, és végül arról tájékoztatta az irányítást, hogy egy fóliába tekert drótháló hevert csak az út szélén, ami csupán hasonlított egy földön fekvő alakra”.

Szerencsére tehát senki élete nem forgott veszélyben, ám, ha az autósok közül valaki megállt volna megnézni, mi a tényleges helyzet, a mentők megspóroltak volna egy utat, és azokhoz tudtak volna menni ez idő alatt, akiknél valóban elkél a segítség.

Itt elolvashatod a teljes történetet:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!