Szijjártó Péter videóban figyelmeztetett: “Amíg zajlik a háború, addig nem zárható ki, hogy…”

Szijjártó Péter videójában beszélt a lengyelországi rakétabecsapódás körülményeit feltáró vizsgálatok eddigi állásáról.

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt a vizsgálati eredményről, kiemelve, a tegnap délutáni események nem jelentettek támadást Lengyelországgal szemben.

A mostani állása a vizsgálatoknak úgy szól, hogy nem Oroszországból indított rakétacsapásról beszélünk” – tette hozzá.

“A vizsgálati eredmény és a konkrét eset óta eltelt időszak dicséri mindazokat, akik higgadtan, nyugodtan, felelősségteljesen álltak hozzá ehhez a kérdéshez” – hangsúlyozta.

Ezt követően Szijjártó Péter hozzátette: ezáltal sikerült elkerülni a fegyveres konfliktus eszkalációját.

A miniszter rámutatott: a történtek is jól demonstrálják, hogy mennyire fontos lenne a megállapodás a tűzszünetről és a béketárgyalások újrakezdése.

Ugyanis amíg zajlik a háború, addig nem zárható ki az ilyen és ehhez hasonló események megtörténte.

Csak a béke jelenti majd azt az állapotot, amikor ilyen eseményekkel nem kell számolni” – mondta.

Végül pedig tudatta, hogy a magyar kormány továbbra is szorosan figyelemmel követi a fejleményeket.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!