Sokkoló szavak: korábbi edzője és a Tornaszövetség elnöke is nyilatkozott Csollány Szilveszterről
|Nincs rá jobb szó, sokkolta a magyar sporttársadalmat és egész Magyarországot a hír, hogy az olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter lélegeztetőgépen van.
Hozzászólok ezrei fejezik ki együttérzésüket és aggodalmukat, és természetesen nagyon szurkolnak azért, hogy Szilveszter mihamarabb felépüljön.
A Blikknek sikerült megszólaltatnia Csollány Szilveszter korábbi edzőjét, Vereckei Istvánt, akit szintén megdöbbentett a szörnyű hír:
“Nyugdíjba vonulásom után is tartottam a kapcsolatot Szilveszterrel” – kezdte a sikeredző, majd így folytatta:
“Havonta egyszer-kétszer beszéltünk telefonon, s évente egyszer, amikor Sopronból Egerbe ment családlátogatásra, megállt nálam Gyálon, s egy éjszakát itt aludt nálunk a családjával. Jókat dumáltunk, sokszor kért főzési tanácsokat.
Ismertem az oltási álláspontját, de tiszteletben tartottam. Teljesen megdöbbentem, amikor megtudtam, milyen rosszul van. Éjszaka fel is ébredtem, másfél-két órát szenvedtem, s csak rajta járt az eszem… Nagyon szorítok érte, szurkolok neki, mert erős ember” – mondta aggódva Vereckei István.
Magyar Zoltánt, a szintén olimpiai bajnok tornászt, a Magyar Tornaszövetség elnökét is nagyon megrázta az eset:
“Mást nem mondhatok, csak azt, hogy imádkozunk Csollányért, és szurkolunk, hogy újra a mindannyiunk által ismert, vidám Szilvesztert láthassuk újra” – mondta az elnök.
Csisztu Zsuzsa, aki egy ideig maga is tornász volt, és nagyon jó barátja Szilveszternek, így üzent neki a Facebook oldalán: „Nem kellenek szavak! Barátom, Szilas! Veled vagyunk!” – írta bejegyzésében.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Illyés Tibor – MTI)