Sebestyén Balázs a rezsicsökkentésről és a szankciókról: “Ennek nagyon nagy cumi lesz a vége, és…”
|Sebestyén Balázs sem hagyta szó nélkül a rezsicsökkentés módosítását, azt, hogy aki az átlagos fogyasztás felett fogyaszt, annak már azt a részt piaci áron kell fizetnie.
Balázs úgy látja, hogy erre az orosz-ukrán háború és az Európai Unió által bevezetett szankciók miatt került sor.
Emlékeztetett: az ember nem örül annak, hogy ezentúl piaci árat kell fizetni az átlagon túli fogyasztásért, ugyanakkor már régen lehetett tudni, hogy nem fenntartható a teljes rezsicsökkentés, hiszen a piaci ár a sokszorosa annak, amit a lakosság fizetett.
Többek között ezeket mondta a reggeli műsorában: “Tulajdonképpen ezeknek az európai szankcióknak leginkább az európai átlagemberek fizetik meg az árát.
Mi már sokszor beszéltünk erről a műsorban, és mindenki azt gondolta, hogy mi Oroszországgal értünk egyet és a háborúval. Közben nem ezt kommunikáltuk és nem ezt mondtuk.
Azt mondtuk, hogy ennek a tartós elszegényedés lesz a vége, és itt van ez történik most jelen pillanatban.
Amikor mindenki ünnepelte a szankciókat és az oroszok megbüntetését, én elmondtam, hogy ennek nagyon nagy cumi lesz a vége, és az Európai Unió politikáját az európai emberek fogják megfizetni. Ebben a pillanatban ez történik”.
A műsorvezető szerint ostobák az uniós szankciók, mert ezzel a “saját farkunkba haraptunk”. Úgy gondolja, sokként érte az embereket, hogy magasabb árat kell fizeti. Pedig erre lehetett számítani, mert a rezsicsökkentés nem tartható fenn – tette hozzá.
Úgy véli, az EU politikája egy „borzasztó nagy zsákutca”, ami tartós elszegényedéshez vezet. „Bajban vannak az átlagemberek” és szerinte „egészen durva, ami történik”.
Sebestyén Balázs szerint az „ostoba” unió velünk fizetteti meg az Ukrajna melletti kiállását.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!