Schobert Norbi először szólalt meg a sztrókról: “Arra emlékszem, hogy Réka beszél hozzám, csak…”
Azóta, hogy múlt csütörtökön sztrókot kapott, Schobert Norbi most először adott igazán hosszú interjút. Elmesélte, mi történt vele, hogy érezte magát azon a reggelen, mikor megtörtént a baj, és arról is beszélt, mi válthatta ki a sztrókot.
A Blikknek mindenről részletesen beszámolt azzal kapcsolatban, mi és hogyan történt csütörtök reggel: “Minden reggel szoktam futni, általában bent a gépen, de aznap olyan szép reggel volt, hogy kimentem az erdőbe a kutyával. Visszaértem, befordultam a ház elé, lelassítottam, odaértem a kapuhoz, és akkor ott, egyik pillanatról a másikra „elhagyott a jobb oldalam”.
Utána nem sok minden maradt meg neki, de néhány dologra emlékszik: “A kutyám nem tágított mellőlem, illetve arra is emlékszem, hogy Réka beszél hozzám. Csak nem tudtam válaszolni. Az kemény volt” – árulta el Norbi, majd kicsivel később így folytatta:
“Ebben az állapotban az ember csak foszlányokat lát. De 24 óra múlva, péntek délelőtt már fel tudtam állni, gond nélkül tudok bármit csinálni.”
Most már szerencsére jól van, tud rendesen beszélni, mozog minden végtagja, úgy tűnik, nem történt semmilyen maradandó károsodás, de azért még sok vizsgálat vár rá a kórházban, míg mindenről megbizonyosodnak az orvosok.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!