Schobert Norbert: „Legalizálni akarják az emberek számára a tuti halált”
|A napokban került nyilvánosságra egy új, amerikai kutatás, amely szerint a cukorfogyasztás talán mégsem olyan ártalmas, mint amilyennek eddig gondoltuk.
Schobert Norbert teljesen kiakadt a kutatást olvasva, feldúltan nyilatkozott róla a Fókusznak, igencsak erős kifejezéseket használt mondandójának alátámasztására:
„Legalizálni akarják az emberek számára a tuti halált. Nem lehet ilyet épp ésszel leírni, hogy nyugodtan fogyasszál cukrot” – kezdte Norbi, majd így folytatta:
“Legalizálni akarják ezt a brutális cukorfogyasztást, ami az elmúlt száz évben a százszorosára emelkedett. Azt kell mondanom, sokkal több elhízott magyar ember hal meg naponta tüdőembóliában, stroke-ban, szívinfarktusban és az elhízás egyéb szövődményében, mint a legnagyobb vírushullámban.”
“Azt állítani, hogy a finomított cukor és a finomított szénhidrátok fogyasztásával akár még karcsúbbak is lehetünk, mint azok, akik pont az ellenkezőjét eszik, ez pont olyan, mintha hivatalosan bebizonyítaná valaki statisztikai alapon, hogy igazából mégis lapos a Föld” – figyelmeztetett mindenki Schobert Norbert.
Itt megnézheted a Norbival készült teljes interjút:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!