Rendőrök lepik el szeptembertől a budapesti iskolák környékét: ez az oka
|Több rendőr segíti szeptemberben, az iskolakezdés hónapjában a gyerekek biztonságos közlekedését a forgalmas helyen lévő fővárosi iskolák környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint egész szeptemberben a rendőrök a tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni a forgalmas úttesteken.
A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de a rendőrök minden esetben intézkedni fognak, ha szabálytalanságot látnak – tették hozzá.
A BRFK azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mindig kössék be a biztonsági övüket. Ha pedig egy kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, a szülők eleinte kísérjék el, gyakorolják vele az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyalogosok számára is veszélyes lehet a mobiltelefon-használat, ha az úttestre lépéskor belefeledkeznek a készülékbe vagy a zenétől nem hallják a közeledő autókat.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: MTI)