Otromba dolgot műveltek Berki Krisztián sírjával! Fotó is készült az ízléstelen cselekedetről:

Durva kegyeletsértést hajtott végre valaki: egy vasalót tett a 2022-ben elhunyt Berki Krisztián sírjára.

Mikor erről Krisztián édesanyja, Júlia asszony tudomást szerzett, éktelen haragra gerjedt.

Így nyilatkozott a Tények Plusznak: “Szégyelljék magukat, akárki volt. De ha tudnám, hogy ki, biztos, hogy agyonverném.

Biztos, hogy számon kérném, hogy lehet valaki ilyen rohadék. Milyen ember ez?! Normális ember ilyet nem csinál!

Ezen rendesen felhúztam magam, hogy lehetnek ilyen gyalázatos emberek. Egy halottat így megalázni” – közölte ingerülten.

Majd később így folytatta: “Majd a sorsa utoléri. Az ilyen gonosz embereket nem bírom elviselni.

Ez szemétség! Ez az alja! Egy féreg lehetett. Lehet, hogy jót is röhögött magában” – fakadt ki a meggyötört édesanya.

Júlia asszony nem tud és nem is akar megbocsátani az elkövetőnek. Ráadásul még fia halálát sem sikerült feldolgoznia.

“Nem vagyok jól, mert van, mikor egész nap eszemben van, hogy miért kellett elmennie. Még most sem tudom felfogni, hogy miért kellett ennek megtörténnie” – mondta.

Itt megnézheted a riportot és Berki Krisztián sírját:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Instagram oldala)