Orbán Viktor elárulta, mikor nyithatnak az éttermek, és mikor mehetünk végre moziba, koncertre: közeli a dátum
|Orbán Viktor miniszterelnök április 9-i, pénteki interjújában a Kossuth Rádióban elmondta, hogy a vírus miatt bevezetett lezárások, korlátozások, kijárási tilalom miatt eddig “szinte háborús körülmények között” éltük az életünket. Most már nagyon várunk a békére.
A béke akkor jön el, amikor az oltással megsemmisítettük a vírust. Hamarosan már elérjük a hárommillió beoltottat, május elejére pedig a négymilliót. Június elejére már a hétmilliót.
A 65 év feletti magyarok beoltása már 90% körül jár, ez Orbán Viktort is nagy megnyugvással tölti el, hiszen az idősek voltak leginkább életveszélyben.
A kormányfő szerint Brüsszel lassan reagált a vakcinabeszerzésnél. Magyarország jól döntött, amikor nem csak Brüsszelre bízta a vakcinabeszerzést.
A miniszterelnök közölte: június közepén, mikor Magyarországon is lesznek meccsek a labdarúgó Európa-bajnokság keretében, a védettségi igazolvánnyal szinte minden magyar előtt nyitva áll majd a lehetőség, hogy arra is elmenjen.
Orbán Viktor elmondta, május 10-én nyílnak csak meg a középiskolák, az érettséginél pedig csak írásbeli lesz. A részletszabályokat hamarosan kidolgozzák.
A kormányfő azt is hangsúlyozta: a nyitás következő lépése is a beoltottak számától függ. Először az iskolákat kell kinyitni, aztán az éttermeket, aztán a szállodákat, aztán a mozikat, konditermeket.
Orbán Viktor abban reménykedik, hogy április 19-én elérhetjük majd a három és félmillió beoltottat, május elejére pedig a négymilliót: valószínű akkor, tehát május elején lehet a védettségi igazolvány birtokában moziba vagy koncertre menni.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!