Orbán Viktor beszédes hasonlatot mondott az omikron variásnról: “Aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az…”

Orbán Viktor most pénteken reggel is vendég volt a Kossuth rádióban és fél órás interjút adott a legfontosabb kérdésekről.

A miniszterelnök közölte, hogy a harmadik oltás tekintetében egészen száguldunk, 2 millió 600 ezernél járunk.

Ez azért jó hír, mert az első és második oltás hatékonysága 6 hónap után kezd csökkenni, viszont harmadik oltással ez ismét 90 százalékos szintre hozható.

Orbán Viktor beszélt a nemrég Dél-Afrikában megjelent és azóta már Európa több országában is kimutatott omikron variánsról is.

Ezzel kapcsolatban elmondta: “Nem merek orvosszakmai kérdésekben biztos álláspontot foglalni, mert érzem a bizonytalanságot.

Az új variáns mennyivel veszélyesebb, gyorsabban terjed-e, mennyivel, erről nincs általános álláspont. Látjuk a vitákat” – mondta a kormányfő, majd hozzátette:

“Az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit a variáns indokolt volna, de jobb az óvatosság” – hívta fel a figyelmet, majd egy hasonlattal élt:

“Aki forró tejjel megégette a száját, az a hideg vizet is fújva issza” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az interjúban szóba került még, hogy a pedagógus szakszervezetek attól tartanak, hogy tanárhiány lesz, mert néhányan nem akarják felvenni az oltást.

Orbán Viktor szerint a tanárhiány fontos kérdés, ám felhívta a figyelmet: “nekünk a gyerekeink és az ő egészségük megőrzése a legfontosabb”.

“A szülők részéről kellő tisztelettel, de jogos elvárás, hogy ha a gyerekeinkkel foglalkoznak, az egészségük megvédése érdekében vegyék fel az oltást” – közölte a kormányfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!