Orbán Viktor bejelentette a köztévében: szerdától közterületen is kell hordani a maszkot

A miniszterelnök interjút adott a köztévének, amit kedden este nyolc órától sugároztak. Ebben egyebek mellett a következőket mondta Orbán Viktor:

“Most 50 százalék esély van arra, hogy ha így mennek tovább a dolgok intézkedés nélkül, akkor a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Ez nagyon kevés, az intézkedéseket meg kellett hozni.

Most csak korlátozzuk, lassítjuk meg kikerüljük a vírust, de a megoldás az, hogyha megöljük. Ebben csak a vakcina tud nekünk segíteni” – fejtette ki.

Orbán Viktor a gyerekekhez és a szülőkhöz is kéréssel fordult:

“Igaz, hogy aki erős és fiatal, az influenzás tünetekkel megúszhatja, de a szülők, nagyszülők súlyosabb tünetekkel eshetnek át a víruson, úgyhogy most számít a gyerekek felelőssége” – sorolta.

“Van egy kérésem a szülőkhöz. Most kell néhány komoly mondatra időt szakítani. Értem én, hogy a fiatalok erősek és lehet, hogy megússzák enyhébb tünetekkel a betegséget, de a szülők, nagyszülők nem fogják, ha elkapják. Most mindannyiunkon múlik, hogy teljes marad-e a család – mondta a miniszterelnök.

A maszkhordással kapcsolatban pedig a következőkre hívta fel a figyelmet:

“Ha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt. Ezt eddig megtették az emberek, ezért nem szabadult el előbb a járvány” – közölte a miniszterelnök.

Közterületen is kötelező lesz a maszkhasználat – jelentette be Orbán Viktor. Mindez azt jelenti tehát, hogy az utcákon tereken is hordanunk kell, rajtunk kell lenni a maszknak, mikor kilépünk a lakásból.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!