Milliókat kaphatott halála előtt Damu Roland, ám a pénz már nincs sehol
|Azt biztos többen tudják, hogy Damu Roland utolsó hónapjaiban rendkívül nehéz anyagi helyzetben volt, többször is pénzt kért ismerőseitől a közösségi oldalán.
Halála előtt azonban úgy tudni, mégis egy komolyabb összeghez juthatott, egészen konkrétan több millió forinthoz.
A színész egyik jó barátja, Szilágyi Zsolt a Blikknek biztosan állította, hogy a színész a kórházba kerülése előtt komoly összeghez jutott egy ismerősüknek köszönhetően.
“Roli egy új, az internetre szánt tervét akarta megvalósítani, együtt dolgoztunk rajta. Egy közös barátunk adott neki ehhez anyagi segítséget, utalt neki több millió forintot” – állítja Zsolt, aki a művész halála után többedmagával ment el Damu fővárosi lakására, hogy összeszedjék a holmiját.
Ez viszont nem tetszett Damu Roland unokatestvérének, Tóth Zitának, ők ugyanis még a mai napig nem léphették át Roland lakásának küszöbét:
“Nem kaptunk kulcsot, de amikor kerestük a főbérlőt, hogy engedjen be minket, kerek-perec megtagadta a kérést. Bezzeg, úgy tudjuk, Szilágyi Zsolt bemehetett. Édesanyám azt tervezi, feljelentést tesz” – mondta Zita.
Az unokatestvér, Zita egyébként nemrég azt is elárulta, szerinte végül mi vezethetett Damu Roland halálához: ezt IDE KATTINTVA tudod elolvasni.
Szilágyi Zsolt azt is állítja, hogy Damu Roland állítólagos kedvese is bejutott a lakásba:
„Egy másolt kulccsal jutott be Roland kedvese – akiről nem tartom valószínűnek, hogy a jegyese volt – a főbérlő, valamint én egy közös ismerősünkkel. Tanúk előtt szedtem össze Roland cuccait, amiről leltár is készült, ezt elküldtem a szüleinek és Évának, a nagynéninek is” – mondta a férfi.
Azt pedig senki nem tudta megmondani, mi lett a több millió forint sorsa, amikhez Szilágyi Zsolt információi szerint Damu Roland a halála előtt hozzájutott.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!