Meseszép ruhában lépett fel Tóth Gabi az Eucharisztikus Kongresszuson, és reagált a kritikákra is

Vasárnap délelőtt Tóth Gabi is fellépett az Eucharisztikus Kongresszus zárónapján, ahol Ferenc pápa is misét mutat be.

Az énekesnő, akit a kongresszus hírnökévé választottak, az Ó jöjj, Emmánuel című dallal kezdte fellépését, majd több vallásos témájú népdalt énekelt el, illetve az Én szívem című saját dalát is előadta. A műsor végén még a színpadról is lement, és megölelt néhány embert embert.

Tóth Gabi a Sugarbird nevű márka által készített ruhát viselt a fellépésen, Szűz Mária képével díszített medálból és fekete gyöngyökből álló nyaklánca pedig az Aurora Folkglamourtól származik.

Ezzel kapcsolatban az énekesnő a következőket írta előzetesen Instagram sztoriban: „a Pápai Szentmise előtti fellépésemen fog ékesíteni és védelmezni. Nagy szükségem van rá, az elmúlt hetek után meg pláne.”

Tóth Gabi fellépése külön videóban még nem elérhető, ám közösségi oldalára már kitett egy képet ezzel kapcsolatban:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán Tóth Gabi exkluzív interjút is adott, melyben reagált az őt ért kritikákra:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!