Mélyaltatásban, kritikus állapotban fekszik a kórházban Damu Roland: egy ismerőse adott hírt róla
|Damu Roland az utóbbi időben többször jelentkezett közösségi oldalán azt tudatva, hogy komoly egészségügyi problémái vannak.
Emiatt a színész dolgozni sem volt képes, így az is előfordult, hogy pénzt kért ismerőseitől.
Novemberben aztán Damu több ismerőse is aggódni kezdett, miután napokig nem tudták őt elérni.
Akkor még jelentkezett egy bejegyzéssel, ezt írta benne: “Nem váltam köddé, nemrég jöttem ki a kórházból. Teljes ágynyugalmat írtak elő.
Köszönöm az orvosoknak, az ápolóknak, nővéreknek a profi és lelkiismeretes munkájukat” – adott hírt magáról néhány héttel ezelőtt a színész.
Nemrég azonban újra rosszabbra fordult az állapota. Minderről Roland egyik ismerőse számolt be, szúrta ki a Bors.
Az ismerős arról ír, hogy a színész kritikus állapotban, mélyaltatásban fekszik kórházban. Mindenkit arra kért, hogy mondjanak egy imát Rolandért.
A Bors információi szerint Damut egyik kórházból a másikba szállították, és jelenleg is az életéért küzdenek.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen betegség miatt került ilyen súlyos állapotba.
Mielőbbi jobbulást kívánunk!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: Damu Roldand Facebook oldala)