Mellébeszélés helyett Szlávik János őszintén elmondta, szerinte miért nincs realitása a nyitásnak a következő hetekben
|Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológusa ma reggel az ATV Start című műsor vendége volt, ahol többek között a nyitás is szóba került.
A főorvos mellébeszélés helyett őszintén elmondta mit gondol arról, mennyi realitása van a nyitásnak a következő hetekben.
A nyitás tekintetében jelezte: egy kis időnek még el kell telnie ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy elindult-e egy harmadik hullám. Szerinte viszont addig fenn kell tartani a jelenlegi korlátozásokat, nem érzi úgy, hogy a következő hetekben bármilyen nyitásnak lenne módja.
Hozzátette: ha rendelkezésre állna elegendő oltás, akkor el lehetne gondolkodni azon, mi fog történni hetek múlva, de egyelőre mindent így kell hagyni, ahogy most van – szögezte le Szlávik János a műsorban.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!