Mégis rögzíthette kamera a Dudás Mikit ért feltételezett támadást? Kiderült, hol vannak kamerák a környéken! Itt a fotó:
Továbbra is számtalan rejtély nehezíti a tisztánlátást Dudás Miklós döbbenetes halálának ügyében.
Noha most már halált okozó testi sértés ügyében nyomoznak, és egy férfi állítólag vérző fejjel látta Dudás Mikit abban a társasházban, ahol a világbajnok kajakos lakott, gyanúsított továbbra sincs.
Kérdés, hogyha Dudás Mikit az otthonában vagy a ház körül érte támadás, volt-e a környéken térfigyelő kamera, ami rögzíthette az elkövetőt?!
Bár a Bors munkatársai Dudás Miki társasházán nem láttak térfigyelőket – sem az épületen belül, sem azon kívül –, ám az elkerített tömb mellett található intézmény oldalán ott függ egy gyanúsan kamerára hajazó szerkezet.
Azonban nem csak itt: a lap munkatársai kiszúrták, hogy a társasház bejáratával szemben álló egyik porta ajtaja felett is egy térfigyelőhöz hasonlító eszköz pásztázza az utcát.
Így abban az esetben, ha valóban saját lakásán vagy a környéken támadták meg a sportolót, és az illető a bejárat után jobbra fordult, megeshet, hogy legalább az egyik kamera rögzítette a tettest.
Persze az sem kizárt, hogy a térfigyelők nem működnek, éppen más szögben álltak, vagy egy úgynevezett álkamerával van dolgunk.
Ezt egyelőre nem tudni, az ügyet érintő kérdőjelek közül ez csupán egy a sok közül. Íme a lehetséges kamerák a Bors felvételén:
Itt pedig azt láthatod, hogy juthatott ki az elkövető a világbajnok kajakos lakásából:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Bors)
