Meghalt Benkő László. Az Omega együttes megrendítő szavakkal búcsúzik Tőle:

“Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad” – olvasható az Omega együttes Facebook oldalán.

Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető. Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán és szintetizátoron.

Első szintetizátora egy Minimoog Model D volt, ezen játszott a 70-es években és a 80-as évek elején, számos legendás felvételen (pl. Nem tudom a neved). A 80-as évek második felében Yamaha szintetizátorokon játszott. Benkő emellett korábban játszott Hammond-orgonán (L100,XB2), és Hohner Clavineten is

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba. A betegség most legyőzte. Nyugodjék békében.