Már így is búcsúztunk a nyártól, most még kegyetlenebb időjárás jön: hétvégén erre készülj

Idén az augusztus vége sokkal inkább emlékeztet az őszre, mint a nyárra. Este hamar lehűl a levegő, az éjszakák hidegek és napközben sem emelkedik túl magasra a hőmérséklet. Sajnos, csütörtök délutántól még rosszabbra fordul a helyzet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint:

“Csütörtök délután előbb az északi megyékben, később a nyugati, délnyugati országrészben is várható eső, zápor, de egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. Az Alföldön kisebb a csapadék esélye. A nyugatias szél többfelé lesz élénk, a Dunántúlon néhol erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Késő estére 15, 21 fokra hűl le a levegő.

Pénteken a frontális felhő- illetve csapadéksáv lassan délkelet, kelet felé helyeződik, a délnyugati, déli tájakon akár jelentősebb eső is hullhat. A front mögött gomolyfelhők-képződnek, amelyekből – nagyobb számban északkeleten – zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé élénk, zivatar környezetében erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul. A délutáni órákban általában 19, 23 fokot mérhetünk, de a tartósabban felhős, csapadékos részeken pár fokkal hűvösebb lesz az idő.

Szombaton egy még bizonytalan pályájú mediterrán ciklon hatására délnyugat felől egyre több és vastagabb felhő érkezik fölénk, ezzel együtt pedig megnő a csapadék esélye. A csapadéknak bizonytalan a térbeli eloszlása, de helyenként kiadósabb eső sem zárható ki. A szél többnyire mérsékelt marad, csupán zivatar környezetében lehetnek erős széllökések. Hajnalban 6, 13 fokot mérhetünk. A délutáni órákra általában 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan felhős, csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő.

(Kép: OMSZ)

Vasárnap az összefüggőbb felhőzet kelet felé elhagyja hazánkat, ezzel együtt a csapadék is megszűnik. Mögötte általában erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk elszórtan záporral, esetleg zivatarral. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcshőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.”

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)