Majka kemény szavakkal védte meg Gáspár Lacit: “Ha ezen múlna, minden előadó a nyakánál fogva lenne…”
|Amióta az internet attól hangos, hogy Gáspár Laci Kóbor Jánosra emlékezve Gyöngyhajú lány helyett Zöldhajú lányt énekelt izgalmában, sokan elmondták már véleményüket a dologról.
Lacit még az Omega menedzsere is felhívta, és elmondta neki, mit gondol a hibáról. Az ő véleményét IDE KATTINTVA tudod elolvasni.
Nemrég Majka írta ki a közösségi oldalára, ő hogyan látja az ügyet. Kemény szavakkal védte meg a nagyot bakizó Gáspár Lacit.
Ezt írja: “Szegény Gáspár Laci mit kap, mert elrontott egy dalszöveget. Olyan ez, mintha azért haragudnánk valakire, mert a közös ima alatt besétált a templomba, megbotlott, aztán elesett” – kezdi Majka, majd röviddel később így folytatja:
“Persze a többiek haragudhatnak rá sok dolog miatt. Elrontotta a mise hangulatát, elvesztette a komolyságát a közös imádkozás, elvonta a figyelmet az Úrról, és sokan mondhatják hogy tanult volna meg inkább járni jobban, és akkor nem esne el! Pedig nem tett ő mást ,csak ő is tisztelegni szeretett volna az Úr előtt.
Laci esetében inkább azt sajnálom, hogy az előfelvételek alatt nem rögzítik az ilyen részeket.
Ugyanúgy, ahogy az extra produkciók ezekben a műsorokban sokszor felvételről mennek, ezt is lehet rögzíteni előtte.
Akkor, ha baki van, kezdhetjük elölről. És hát dalszöveget mindig el lehet rontani… A legszebb, hogy még azok is bántják most, akik azt se tudták, hogy elrontotta.
Ha ezen múlna, minden előadó a nyakánál fogva lenne felhúzva egy fára, mert nincs a bolygón olyan, aki ne hibázott volna” – írja a rapper a Facebook oldalán.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!