Magyar Péternél elszakadt a cérna, brutálisan helyretette Toroczkai Lászlót, itt a videó: “Amíg önök nem kérnek bocsánatot, addig…”

A parlament ülésén éles politikai vita alakult ki a roma holokauszt áldozataira való megemlékezésből. A képviselők egyperces néma felállással hajtottak fejet az áldozatok előtt, ám a Mi Hazánk hat országgyűlési képviselője – köztük Toroczkai László frakcióvezető – ülve maradt.

A jelenet azért is váltott ki nagy visszhangot, mert a megemlékezés nem politikai állásfoglalásként, hanem a népirtás áldozatai előtti főhajtásként történt.

Toroczkai később azzal indokolta a döntést, hogy nem a roma holokauszt áldozatainak emlékét utasították el.

A Mi Hazánk vezetője azt mondta: pártja minden népirtást elítél, származástól függetlenül, az ülve maradás oka pedig az volt, hogy szerintük a megemlékezéshez kapcsolódó felállás nem volt megfelelően előkészítve, illetve házszabályellenesen kérték a képviselőket erre.

Toroczkai azt is kifogásolta, hogy szerinte az Országgyűlésben az utóbbi időszakban megszaporodtak a házszabálysértések.

A történtekre Magyar Péter személyesen is reagált a parlamentben. A Tisza Párt elnöke, aki maga is részt vett a megemlékezésen, megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel.

Közben Magyar Péter bejelentette, hogy Mészáros Lőrinc és egik cége óriási pofont kapott. 600 milliárd forint volt a tét, ide kattintva láthatod.

Toroczkaiék ülve maradására visszatérve a miniszterelnök később még egy lépéssel tovább ment: a roma holokauszt túlélőinek visszaemlékezéseiből is idézett, és közölte:

“Amíg a gyalázatos tettükért a Mi Hazánk képviselői nem kérnek bocsánatot, nincs miről beszélnünk velük”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Péter Magyar (@magyar_peter_official_the_man) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!