Magyar Péter exe borította a bilit és kitálalt: “Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy…”

Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője közel 50 perces interjút adott az indexnek, melyben kitálalt exéről.

Evelin elmondta, hogy 2023 áprilisában Magyar Péter megkereste őt, hogy nem inna-e meg vele egy fröccsöt.

„A kapcsolatunk az első három hétben nagyon jól indult. Számomra meseszerű hangulata volt az egésznek”.

Később szakítottak is, majd idén év elején újra összejöttek, ám egyre több volt a kapcsolatban az Evelin számára furcsa és kellemetlen momentum.

“Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott” – kezdte Magyar Péter exe, majd felidézett egy számára félelmet keltő epizódot a kapcsolatukból:

“Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet, de – ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem.

És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára.

És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír” – árulta el Vogel Evelin.

A riporter azt a kérdést is feltette neki, hogy akkor kicsoda valójában Magyar Péter. Hogy Evelin mit válaszolt, kiderül a videóból:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!