Lelövéssel fenyegette a trafikosnőt, ám ő nem ijedt meg: hozta az állványt és…
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy Dunakeszin található dohányboltot akart kirabolni, azt azonban az eladó megakadályozta.
A vádirat szerint az elkövető 2021 novemberében tért be a Dunakeszin található dohányboltba azért, hogy azt kirabolja.
Miután belépett, az eladónőtől a bevételt és elektromos cigarettákat követelt azzal, hogy pisztoly van nála, és lelövi a sértettet, ha nem adja át a követelt dolgokat.
Az eladónő nem ijedt meg, hanem kérte az elkövetőt, hogy mutassa meg a fegyvert. A férfi ekkor egy tapétavágó kést vett elő valamint megfenyegette a nőt azzal, hogy a pult mögé megy és azzal megszúrja.
Az eladónő közölte, hogy nem ad át semmit és hamarosan érkezik a rendőrség. Erre az elkövető a pultot a bevásárlótértől elválasztó plexi elemet letépte.
A sértett ekkor egy állvánnyal tartotta távol a férfit magától, aki az ellenállásnak köszönhetően rövid időn belül inkább elmenekült.
Az elkövetőt végül 2022 májusában sikerült elfogni. Az ügyben a Dunakeszi Járási Ügyészség a férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat – olvasható az ügyészség közleményében.
A rendőrségi videón a terhelt elfogása látható, a felvételből kiderül, hogy az elkövetőt valósággal sokkolta a rendőrség érkezése:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!