Kitálalt a jogász! Őrület, mi minden vár Tóth Gabira és Krausz Gáborra, ha hivatalosan is elválnak!
Most, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor útjai különváltak, szinte biztos, hogy szembe kell nézniük a jogi következményekkel is.
Ez már csak azért is nagyon valószínű, mert Tóth Gabi már a nevét is megváltoztatta.
Ha tudni szeretnéd, hogy fogják őt hívni ezentúl, ide kattintva kiderül.
Ide kattintva pedig láthatod, hogyan szúrt oda Tóth Gabinak egy óriásit Borkai Zsolt.
A TV2 meghívott egy jogászt, aki elmondta, mi mindennel nézhet szembe az énekesnő és a séf egy válás során. Könnyen lehet például, hogy Gabi és Gábor hitelt vettek fel, hogy fel tudják újítani káprázatos házukat.
“Ha már házaspárként veszik fel a hitelt, akkor már a házaspár mindkét szereplője benne van a szerződésben; az egyik fél lesz az adós, a másik az adóstárs.
De ezzel együtt a házastársak mindkét személye teljes egészében felel a teljes hitelösszegért. Tehát, ha az egyikőjük nem fizet, akkor a másiktól is a teljes összeget követelheti a bank” – hangsúlyozta az ügyvéd.
Hozzátette: “Ezért érdemes házassági szerződést kötni, hiszen ilyenkor már a hitelfelvétel előtt láthatja a bank, hogy válás esetén kit milyen mértékben vonhat bele a tartozásba.
A gyermekelhelyezésről azt mondta: általában a felek sikeresen megegyeznek egymás között, ám ezt a megegyezést a bíróságnak jóvá kell hagynia.
Nem feltétlen szükséges ehhez ügyvédi segédlet, sőt valóban az az ideális, ha a szülők meg tudják beszélni békésen, hogy hogyan legyen a kapcsolattartás. Ám bírósági jóváhagyás mindenképp szükséges.
A probléma a későbbiekben alakul ki, amikor változnak egyik vagy másik szülőnek a körülményei, szeretne vidékre, külföldre költözni, és ez rögtön megváltoztat mindent” – mondta el Dr. Krasznai Dóra ügyvéd.
Itt megnézheted és meghallgathatod mi minden érdekességet mondott el a jogász Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagram oldala)