Kiderült, milyen durva műtétje volt Gulyás Gergelynek! “Újra kellett tanulnom járni, és…”

Egy hónappal az operációt követően Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elárulta, milyen durva műtéten esett át:

„Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten estem át, amely az előző tíz nap rendkívüli fájdalmától eltekintve előzmény nélküli volt és azonnali beavatkozást igényelt.

A műtét sikeres volt, de utána újra kellett tanulnom járni,” – mondta a Mandinernek adott interjúban. Közölte, hogy a műtétet a Gerincklinikán végezték, ugyanolyan szobában feküdt, mint a többi beteg.

A mostani hogylétéről pedig így nyilatkozott: „ha a két hónappal ezelőtti állapotomhoz viszonyítok, akkor rosszul, ha a műtét utáni helyzethez és időbeli várakozásokhoz, akkor remekül.

Minden fájdalmam megszűnt, bottal magabiztosan, anélkül még bizonytalanul, de tudok járni. Minden jel és orvosi előrejelzés szerint semmilyen maradandó hatása nem lesz a beavatkozásnak.”

Arról is kérdezték, hogy Magyar Péter és korábbi barátságuk miatt kerüli-e a nyilvánosságot, erre Gulyás így válaszolt:

„A rosszindulat is része a közéletnek, de legalább betegség esetén érdemes lenne félretenni, főleg ha a vádak ellentmondanak a tényeknek. A legutóbbi kormányinfón e tragikus szappanoperával kapcsolatosan tucatnyi kérdésre válaszoltam – közvetlenül egy infúzió és egy gerincinjekció után, amikor a fájdalom miatt valóban jó okom lett volna kerülni a nyilvánosságot.”

Elmondása szerint Magyarral az utóbbi hetekben nem beszélt, fenyegető SMS-t sem kapott tőle.

„Épeszű és bármilyen alacsony szintű, de létező erkölcsi mércével rendelkező ember nem veszi fel a feleségével, három közös gyermekük édesanyjával folytatott beszélgetését és nem tárja azt a nyilvánosság elé. Aki ilyet tesz, az minden tisztességes embernek politikai hovatartozásra való tekintet nélkül nemkívánatos személy kell, hogy legyen” – hangsúlyozta a politikus.

Ebből a friss videóból pedig kiderül, mi Gulyás Gergely véleménye egykori barátjáról, Magyar Péterről:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!