Kiderült miért kerülhetett válságba Balázs házassága: felesége komoly választás elé állította
|Az informátorok szerint Sebestyén Balázs és felesége Viki házassága épp egy problémás időszakban volt, mikor a műsorvezető elutazott a kolumbiai dzsungelbe.
A távollét pedig nem segített a problémák megoldásában, sőt, felszínre hozta a régi sérelmeket.
A Blikk információi szerint a hosszú hetekig tartó tengerentúli forgatás csak olaj volt a tűzre, hiszen Vikiben még élénken élhettek a nyolc évvel ezelőtti emlékek.
Balázs akkor a második gyermekük érkezése előtt utazott el a Celeb vagyok, ments ki innen! stábjával, amely nem volt jó pont a párjánál.
A népszerű műsorvezető pontosan tudta, hogy meg kell találnia az egészséges egyensúlyt a munkája és a magánélete között, mert bár futott a szekér, a családjának is szüksége volt rá.
A lap úgy tudja, a párja akkor válaszút elé is állította: a karrier vagy a família? Balázs pedig megígérte, hogy visszavesz a tempóból, és többet lesz a szeretteivel.
Ezután hozta meg azt a döntést, hogy a jövőben kevesebb tévés felkérést vállal családja érdekében. Talán nem véletlen, hogy 2017-ben új páros vezette a kalandreality ötödik évadát, idén azonban Balázs újra igent mondott a felkérésre.
Emiatt azonban – a lap értesülései szerint – már hetekkel az indulás előtt feszültség alakult ki a házaspár tagjai között.
Viki nehezen élte meg férje hiányát, és ezen nem segített a köztük lévő kontinensnyi távolság.
Viszont a Blikk úgy tudja, hogy Balázs hazatérése után sikerült megbeszélniük a problémáikat. Balázs egyelőre nem akart nyilatkozni a témában.
Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Sebestyén Balázs Instagram oldala)